Indulás 9.30-kor a Rab-városi kikötőből. A Zavratnica öbölig a Barbati-csatornán kelünk át, majd Jablanac mellett elhaladva a Goli-sziget felé vesszük az irányt, ahol 13.30-ig maradunk. Azoknak a vendégeinknek, akik rendeltek ebédet is, 13 óra körül itt szogáljuk fel azt. A sziget északi része mellett elhaladva, a Krk-szigeten lévő Baska-t látogatjuk meg. Az út kb 45 percig tart, a szigetről pedig 16 órakor indulunk tovább. Utunkat a Rab-sziget északnyugati része mellett folytatjuk, ahol meg is állunk a sziget egyik gyönyörű öblében, ahol fürödhetnek vendégeink. Rab városba 18-18.30 körül érkezünk vissza. Az út alatt 5 nyelven kapnak utasaink tájékoztatást.
Ebéd: hal vagy hús, saláta.
Ár: 45 EUR
Ebéd: 15 EUR
Látnivalók
Barbati-csatorna választja el Rab-szigetet a Dolina-szigettől. A Barbat mellett elhelyezkedő hegyen található a St. Damjan templom maradványa. Utunk során a hajóból láthatják az 1850-ben egy XI.századi bencés kolostorra épült St. Stjepan templomot is, melynek kertjében egy XV. századi kő szarkofág is megtekinthető.
Zavratnica egy nagyon érdekes alakú öböl, mely hosszan benyúlik a szárazföldbe és ezért Zavratnica fjordnak is nevezik.Maga az öböl is a Velebit Nemzeti Park része, így különleges védelem alatt áll. A hajóval egy II.világháború ideje alatt elsüllyedt repülőgép roncsa fölött fordulunk meg, melyről egy érdekes történetet is elmesélünk. Itt forgatták egyébként a „ Winnetou – az Ezüst-tó kincs“ filmet.
Goli-sziget a múltja miatt vált nagyon ismertté. 1914-ben itt nyitották meg az ország leghirhedtebb börtönét, majd ide telepítették az I.világháborúban elfogott orosz hadifoglyokat, majd a kommunista rezsim alatt a politikai foglyok gyűjtőhelyévé vált (1948-1988).Ez alatt a 40 év alatt mindegy 50000 rab fordult meg a szigeten, melynek kapacitása 5000 fő. A sok szenvedést látott épületek ma lepusztult állapotban vannak és az egész szigeten megtalálhatók. Napjainkban a Mala Tetina öbölben étterem és mozi várja az idelátogatókat, ahol egy 10 perces dokumentum film is látható a szigetről. 2009-től kisvasút is közlekedik a szigeten. A sziget nyugati részén az egykori rabok által telepített növények találhatók a mai napig – valamikor a sziget teljesen csupasz volt ( erre utal a nevel is: Meztelen-sziget).
Baska a Krk-sziget legdélibb pontján található. Baska régi tengerparti kisváros jellegzetes arhitektúrával és gazdag történelmi építészettel. A régi városrész hagyományos tengerparti jellegű, pár sor házzal a kikötő körül. A város manapság leginkább a strandjáról nevezetes, ahol turisták ezrei fordulnak meg minden évben. 1904-től számít igazán turista-központnak, 1906-ban nyitják meg az első szállodát., majd 1908-ban alakítják ki a városhoz tartozó fürdőhelyeket. Az első vendégek csehek voltak, köszönhetően Emil Geistlich-nek, akinek a szobra a mai napig látható a tengerparton.